Hogyan tároljuk, hogyan élvezzük a bort?

A megfelelő hőmérséklet mindvégig főszerepet játszik a bor életében, a szőlő érésétől kezdve a bor készítésén és tárolásán át egészen a fogyasztásig.
Az első szőlőhajtások megjelenésétől rengeteg szakértelem, elhivatottság és szorgalom vezet el a palackozásig; ezek az erények szavatolják, hogy csupán a legfinomabb cseppek kerüljenek a palackba. A fehérbort hónapokon át érlelik hordókban vagy különleges tartályokban. A vörösborokra ezzel szemben gyakran több éves érlelési folyamat vár, ám néha még ekkor sem nyerik el végső zamatukat. Optimális körülmények között tárolva a borok palackban is képesek tovább érni, fejlődni.
Állandó hűvös – a borok álomklímája
A boroknak télen-nyáron állandó hőmérsékletre van szükségük. A palackokat óvni kell az ultraibolya sugárzástól, az idegen illatanyagoktól. A bor minőségét a száraz levegő és a rázkódás is hátrányosan befolyásolhatja. A Liebherr borszekrények ideális tárolási körülményeket, ezáltal pedig maximális élvezeteket biztosítanak.
A Liebherr mindent tud a borokról
A borkészítés olyan, aprólékos folyamat, amelyet csak gondosan, szakértelemmel lehet jól végezni. A film bemutatja a folyamat összes fázisát, és elmagyarázza, miért nem létezik jobb hely a Liebherr borszekrényeinél a bor tárolására.
Hadd pihenjen, hadd érjen

Pezsgő: másodlagos erjedés a palackban
Egy csipet alma, finom orgonás jegyek, vagy fahéjra emlékeztető, fűszeres zamat – a borok szakértői szimbolikus nyelven írják körül a jó borok zamatát alkotó ízeket, aromákat. A szőlőfajta, a talaj minősége, a szüret ideje mind jelentősen befolyásolják a bor ízét, ahogy az érési folyamat hossza és jellege is. A zamatot összetett mikrobiológiai folyamatok hozzák létre, és ezek némelyike a palackozást követően is aktív marad. A borok szakértői ezt úgy nevezik, a palackban tovább érik a bor: egyes nemes boroknak éppen ez a folyamat adja meg kimagasló zamatát.

A palackban végbemenő érés idejére a palackot úgy kell elhelyezni, hogy védve legyen a környezeti hatásoktól.
Palackban érlelés
A palackban végbemenő érés folyamán a borban megtalálható számos anyag, mindenekelőtt a savak, tanninok és színezőanyagok, kölcsönhatásba lépnek egymással. Ez semlegesíti az esetleges intenzív fás zamatokat, és elősegíti a gyümölcsös jelleg kibontakozását. A bor típusától függően akár több évig is eltarthat, mire teljesen kialakul a végleges zamat. Ez idő alatt külső hatások – például a levegőben terjedő szagok – eltorzíthatják a bor karakterét, különösen, ha a konyhában, nyitott polcon tároljuk azt. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy nem minden pince felel meg borospincének.

A természetes parafadugó 50% feletti páratartalomnál őrzi meg eredeti minőségét.
A sikeres palackos érlelés titka
- A bor zamata leginkább akkor tud a palackban fejlődni, ha állandó, hűvös környezetben (10°C és 12°C között) tároljuk. A hő gátolja a palackos érés folyamatát, és lebontja a finom zamatokat.
- Az oxigén, amely rendszerint a kiszáradt parafadugón keresztül juthat a palackba, szintén rosszat tesz a folyamatnak.
- Ha a páratartalom nem esik 50% alá, a parafadugó ép marad, és tökéletesen lezárja a palackot, így megóvja a bort.
A Liebherr borszekrényei állandó, optimális körülményeket teremtenek, és ezáltal optimális környezetet kínálnak a palackban érlelt borok tárolására.
Videó

Megteremtjük a lehető legkiválóbb tárolási körülményeket
A kiváló minőségű borokat nyugalomban, szabályozott környezetben kell tárolni: csak ilyen körülmények között fejlődhetnek ki a palackban az összetett aromák és a finom zamatok. A rezgések, a szagok és az UV fény mind befolyásolja ezt a fejlődési folyamatot. Az ultraibolya fény például biokémiai folyamatokat indíthat be a borban, amelyek nyomán megváltozik az íze és a színe. Ha elsétálunk a bor közelében, a lépésünk által keltett rezgések megzavarhatják a bor molekuláit, ami hátrányosan befolyásolja az érési folyamatot.
Ultramodern technológiák a bor szerelmeseinek
Élvezzen minden egyes kortyot
Elérkezett az igazság rég várt pillanata: kinyitotta a palackot. Ha megfelelően tárolta, mostanra teljesen beérett a zamata, ám ahhoz, hogy a legjobb formáját mutathassa, optimális hőmérsékleten kell felszolgálnia.

Amint a bor kapcsolatba kerül az oxigénnel, a pohárban kiteljesednek az ízek.
De mi is az optimális hőmérséklet?
A vörösborokat 14°C és 18°C fok között szokás fogyasztani. Az általános szabály: minél korosabb a bor, annál magasabb a hőmérséklet. A száraz, friss fehérbor 8°C-ra hűtendő. Az érettebb, testesebb fehérboroknak akár 12°C-ra is szükségük lehet, hogy teljesen kibontakoztassák ízvilágukat, míg az édes borok hűvösebben, 6°C és 8°C között érzik jól magukat. Ahhoz pedig, hogy a pezsgő vagy habzóbor megpezsegtesse a szájpadlást, legalább 8°C-ra kell hűtenünk. Persze mindenkinek más az ízlése, így érdemes lehet kísérletezni a különböző hőfokokkal: így kideríthetjük, hol élvezzük a legjobban a borokat.

Mielőtt kancsóba töltené a bort, hűtse ideális hőfokra a borszekrénybe.
Dekantálva vagy levegőztetve?
Nem minden bornak tesz jót, ha egy lendülettel dekantálóba töltjük át. A hosszasan tárolt vörösborokat óvatosan töltsük keskeny dekanterbe, hogy az üledéket leválasszuk a borról. Az oxigén oxidálja és tönkre teheti az idősebb borokat, ezért lehetőség szerint minél kevesebbet érintkezzen levegővel a bor: használja a lehető legkisebb felületű kiöntőt.
Másfelől viszont a fiatal vörösborokat nyugodt szívvel töltheti kancsóba, és addig élvezze őket, amíg fiatalos formájukat hozzák. Amikor öblös kancsóba (dekanterbe) önti őket, az oxigénnel érintkezve kibontják ízvilágukat, harmonikusabbá válnak.

A megfelelően kiválasztott pohár kihangsúlyozza a bor személyiségét.
Melyik pohár melyik borhoz?
A pohár formája nagyban befolyásolja a bor élvezeti értékét. Az érett vörösborok nagy, öblös poharakban adják a legjavukat. Az ívelt vonalú poharak kihangsúlyozzák a fiatal fehérborok gyümölcsös zamatát. A pezsgő pedig keskeny, magas poharakban forrja ki magát igazán. Ezeknek a poharaknak a speciális alakja nem engedi, hogy a széndioxid gyorsan elillanjon, így a pezsgő nevéhez méltóan pezseghet.
Az optimális fogyasztási hőmérséklettől a megfelelő pohár kiválasztásáig, a bor az emberiség egyik legősibb kulturális árucikke, fogyasztása igazi élményt kell, hogy nyújtson. A Liebherr borszekrényei optimális tárolási körülményeket és ideális hőmérsékletet biztosítanak a bornak, így ha eljön az alkalom, Ön minden esetben tökéletes borral ünnepelheti a pillanatot, és maradéktalanul élvezheti annak varázsát.

Vinidor termékcsalád: a kinagyított nézeten megtekinthető a belső tér hőmérsékleti eloszlása.
Vinidor termékcsalád
A Vinidor készülékek két vagy három borrekeszt tartalmaznak, amelyek hőmérséklete egymástól függetlenül állítható be +5°C és +20°C közé. Így Ön szabadon eldöntheti, hogyan kívánja használni borszekrényét. Tárolhat benne például egyszerre vörösbort, fehérbort és pezsgőt; mindet a maga optimális hőmérsékletén. Ezen felül a Vinidor borszekrények a hosszú távú bortároláshoz is képesek optimális klímaviszonyokat biztosítani; a különböző méretű borrekeszeknek és a szabályozható hőmérsékletnek köszönhetően ezek a készülékek bármilyen borgyűjtemény elhelyezésére ideálisak.

Bortároló szekrények: a kinagyított nézeten megtekinthető a belső tér hőmérsékleti eloszlása.
Bortároló szekrények
A bortároló szekrények belső terében a borospincékhez hasonló körülmények uralkodnak. A belső tér egészében állandó, elektronikusan szabályozott hőmérséklet uralkodik. Ez ideálissá teszi a bortároló szekrényeket a borok hosszú távú tárolására, illetve érlelésére. Ráadásul mivel hőmérsékletük +5°C és +20°C között szabályozható, a szekrényekben akár nagy mennyiségű bor is tökéletes fogyasztási hőmérsékleten tárolható. A Liebherr GrandCru és Vinothek modellcsaládokba a legkülönfélébb méretű és kialakítású bortároló szekrények tartoznak.

Osztott hőmérsékletű borszekrények: a kinagyított nézeten megtekinthető a belső tér hőmérsékleti eloszlása.
Osztott hőmérsékletű borszekrények
A Vinothek sorozat osztott hőmérsékletű borszekrényei különösen alkalmasak arra, hogy különböző fajtájú borokat tároljunk ideális fogyasztási hőmérsékleten. A szekrényen belül különleges komponensek biztosítják a réteges hőmérséklet-különbségeket. A felső részben +18°C-on tárolható a vörösbor; az alsó részen +5°C a hőmérséklet, ami optimális a pezsgők, habzóborok tárolására; míg középen a fehérborokat tárolhatja fogyasztási hőmérsékleten.